Még 1 év. Még egy év, és elkezdődik a fősuli. Nem mintha nem szeretnék ide járni, de már unom. Mindig ugyanazok az órák, tanárok, társaság, emberek....csak Eve van velem, de ő mindig is itt lesz. Legalább is állítása szerint.Mindig ezt mondogatja: "Ha leszakad az ég, ha tornádó lesz, ha meghalok, mindig melletted leszek, ha akarod, ha nem." Bízom benne.Tudom, hogy ő mindig is itt volt, fogta a kezem, ha valami baj ért. Kiskorunk óta. Ő tartotta bennem a lelket, mikor anya meghalt. Mert ha én is meghalok, apa teljesen ki fog készülni, amit nem akarok. Eve itt volt, mikor a szakadó esőben álltunk apukámmal és a hozzátartozóinkkal, hogy végső búcsút vegyünk anyától. Eve akkor is szorította a kezem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Sosem bírnám ki, ha elveszíteném.
Miközben ezen gondolkoztam, észre sem vettem, hogy egy könny gördül le az arcomon.Azt Eve is észrevette.
-Matt?-kérdezte
-Nem-mondtam-anya.
Matt a barátom volt. 2 hete szakított velem.Azt mondta, hogy ő ezt nem bírja, a folytonos veszekedést, a sírást, a kiabálást. Ő így nem tud élni, nem tud szeretni. Nagyon megbántott. Azt hittem, hogy igazán szeret. Tudom , hogy az utóbbi időkben hullámvölgyeink voltak, de akkor is. Két év csak így nem veszhet kárba.De ő így akarta. Nem tudtam ellenkezni. El kell őt felejtenem. De hogyan?
Egyetlen egy találkozás, ami megváltoztathat egy személyt egész élete végéig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése